Post by Sacuky on Mar 29, 2009 9:50:16 GMT -5
Samurai Champloo (feliratos)
Tartalom:
Történetünk az Edo korszakban (1603-1868) játszódik, ahol Fuu, a női főszereplő egy fogadóban dolgozik felszolgálóként. A helyi földesúr fia és annak pár embere ebben a fogadóban iszogatnak, valamint a modortalan viselkedésükkel nagyon felhúzzák a fiatal lányt, aki nem tud mit csinálni ellenük. Ekkor lép be az ajtón a másik főszereplőnk, Mugen, aki felajánlja Fuu-nak, hogy némi pénzért cserébe végez azzal a pár gazemberrel, de a lány ezt visszautasítja. Ezzel párhuzamosan megismerkedhetünk az utolsó főszereplőnkkel, Jin-el, aki belekeverte magát a földesúr pénzbehajtásába, ahol megölte a földesúr három legjobb emberét.
Most, hogy ismertettem a főszereplőket, ugorjunk egy picit vissza a fogadóba, ahol Fuu véletlenül leöntötte a földesúr fiát, aki ezek után le akarta vágni az ügyetlen lány ujját. Ekkor kiáltott egyet Mugennek, aki egy szempillantás alatt felfordulást csinált a kisebb bandával. Ekkor a földesúr fia megfenyegette, hogy hamarosan megérkeznek az apja legjobb testőrei és elbánnak Mugennel. Nem sokkal ez után beállít Jin a fogadóba, majd Mugen habozás nélkül rátámad abban a hitben, hogy megölheti az említett három testőr egyikét (akik ilyenkorra már halottak). Az egész csete-paté úgy ér véget, hogy leég a fogadó, majd ők ketten a földesúr palotájában ébrednek föl. Mivel a földesúr fia meghalt a tűzben, ezért fejvesztésre ítélik Mugen-t és Jin-t. A kivégzés napján a végrehajtók kardjai alól sikerül megmenekülniük, sőt mi több, több tíz katonával végeznek menekülés közben, beleértve a földesurat is. Végezetül megérkezik Fuu, akinek sikerül kimenekíteni őket. Érmefeldobással eldöntik, hogy a mentőakcióért cserébe testőrként végigkísérik Fuu-t a vándorútján, amíg meg nem találja a Napraforgó Illatú Szamurájt. A három főszereplő kisebb-nagyobb bajokkal övezett vándorútját (pénzhamisítók, bordélyházak, fejvadászok, zombik, baseball-meccs ^^) 25 epizódon keresztül követhetjük szemmel, ahol folyamatosan szembesülniük kell múltbéli tetteikkel.
Felirat:
rapidshare.com/files/160608246/Samurai_Champloo_01-26_v1.rar
Letöltés:
1
www.megaupload.com/?d=Q8J5UN7L
2
www.megaupload.com/?d=1KMILPMD
3
www.megaupload.com/?d=626YYWNI
4
www.megaupload.com/?d=CD3CP2MD
5
www.megaupload.com/?d=4CEX67QQ
6
www.megaupload.com/?d=MNB0UJUL
7
www.megaupload.com/?d=7TALW165
8
www.megaupload.com/?d=K3PA039J
9
www.megaupload.com/?d=Y5M1NHHM
10
www.megaupload.com/?d=S6OGRWPL
11
www.megaupload.com/?d=H03T8TYQ
12
www.megaupload.com/?d=LT5SLI8R
13
www.megaupload.com/?d=91C52SCC
14
www.megaupload.com/?d=GMY49N8A
15
www.megaupload.com/?d=WHJ3DJL6
16
www.megaupload.com/?d=13P01661
17
www.megaupload.com/?d=Q5QSSYDZ
18
www.megaupload.com/?d=EU2JT5GB
19
www.megaupload.com/?d=GYS4LJLV
20
www.megaupload.com/?d=BPCF0PVP
21
www.megaupload.com/?d=JQESPFB0
22
www.megaupload.com/?d=S8J4WC2L
23
www.megaupload.com/?d=P4DJU8SP
24
www.megaupload.com/?d=FBWSF1A5
25
www.megaupload.com/?d=HQ959AMP
26
www.megaupload.com/?d=V65ZYYA0